Akula túra

Reggeli camping kotyogós kávézás után irányba vesszük a finn határt, ami már csak 100 km-re van, de előtte egy cél: A világ legmélyebb lika!

A hidegháború idején a versengésben az USA közel 10.000 méteres mélységig fúrt le a földkéregbe, de ezt nem hagyva az oroszok 15.000 méterig próbálkoztak. El is jutottak 12.000 méter alá, de ott bedöglött a technika, de attól még mindig ez a világ legmélyebb fúrása, és itt van Zapoyarniy városban.

Zapoyarniy

Nem szép hely, az eddigiek halmozva: csak panel, gyár, szemét, zombik. A városban nincs kávézó vagy étterem, az emberek segítenek, de senki nem nagyon tud semmit, pedig itt a világon semmi más nincs. Nagy nehezen egy gyárkapuban az egyik őr elmondja merre kell menni. Megtaláljuk a helyet, egy bányát megjárva sziklákon keresztül, de az utolsó métereket már megint elzárva találjuk, egy megvesztegethetetlen őrrel, de legalább közel voltunk...

Innen próbálunk elmenni a finn határ felé, ahol újabb lezárás. Erre nem lehet, út van, de ezt nem lehet használni határterület. Vissza. Utolsó esély Norvégia, Kirkenes felé. Állítólag szabad az út. Újabb határ előtti határ ellenőrző pont, de itt legalább beengednek alapos vizsgálat után.

Konzekvencia:

Ide nem kell jönni. Semmi nem nézhető, nincs olyan érdekesség ami megér ennyi utazást. A Kola félsziget északi része zárt terület, csak a főúton lehet menni. A városok rémálmunkból se jöjjenek elő, a természet szépsége igen nehezen súlyozza ellen ezt a kemény orosz valóságot. Zoli már csak a maradék két üveg sörön akar cirill feliratot olvasni, de már az én kemény harcedzett nyugalmam is kezd néha elcsuklani. Murmanszk még úgy ahogy, de ezért senki ne induljon kocsival útnak!

És a ráadás - ahol elfogyott a cérna:

Határ reloaded!

Elmentünk a határra, hogy megkérdezzük, mekkora gond ha egy nappal elébb jövünk, mint lehet (Oleg vízuma, csak másnap azaz 23.59 után enged belépést). Az oroszok azt mondják nekik mindegy, de a norvég oldalt nem ismerik. Az biztos, hogy bezár a határ 11 órakor, ami azért jó mert nem várhatunk itt - vagy Norvégia felé vagy vissza az első ellenőrző pont felé kell mennünk. Hát csak előre, szól a régi jelszóm - ami nem mindig okos.

Probléma:

Nekünk 2 belépésre van engedélyünk, amit már ellőttünk - tehát vissza nem mehetünk. Olegnek 1 belépésre van engedélye. Tehát ha visszaküldik a norvégok akkor mehet haza, de csak gyalog mert minket nem engednek vissza! Az ötlet, hogy a senki földjén alszunk nem tetszett senkinek, és az sem hogy várunk a kapu előtt és reggel nyitáskor adják vissza a papírjainkat. Útlevelek elvéve. Egy szép nagy viking asszony kiabál velem kérlelhetetlenül, és mondja, hogy Olegnek vissza kell mennie, ahogy akar, de gyalog nem mehet, mert ezen az átkelőhelyen csak kocsival lehet átkelni, stoppoljon magának egyet. Szép jövő... A papírokat mi visszakapjuk, engem félre állítanak. Ülünk a bódéban.

Később:

A viking asszonyt felváltotta egy kedves szőke norvég lány, akit kineveztek hozzánk túsztárgyalónak. Arcunkon vélhetően már mindenki felfedezte az idegesség minden jelét, mert nem vicc, hogy ha Olegtől elveszik a vízumot, akkor innen hogy a búbánatos radioaktív kapros szentségbe jut vissza gyalog az 5000 kilométerre lévő városába, úgy, hogy a motyója fele a kocsinkban. A hölgy azt a lehetőséget adta, hogy nem vonják vissza Oleg vízumát, de meg kell várnia a reggelt, és újra jöhet, csak azt kell megoldani, hogy ő visszajusson az első városba, ahol alszik, majd reggel újra próbálkozik. A határőr hölgy az első kocsit megkérte, hogy vigye Oleget a városba (35-40 km).A reggeli kijutást még nem tudjuk hogy lesz. Mi szabadon a Norvég Királyságban, várakozunk a már bezárt határátkelő kapujában.