Költségek 3 fő esetén:
Kb. 350.000 Ft/fő
Ebben minden költség benne van:
- üzemanyag, kb. 1750 liter (igen változó áron 200-600 Ft/liter)
- útdíjak
- belépők
- étel
- ital
- minden közös program ára
- szállás, szauna
- a busz kopási költsége
- kompok
Plusz a privát ajándékok.
Köszönet mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, bonyolításban, publikációban, és elolvasta - de mindenek felett a családnak és barátoknak!
8 körül ébredés. Egy kávé melletti eligazítás és meeting, mivel Oleg barátunkat itt kell hagynunk, mert ő az este 9.30-as géppel repül Moszkván át Ufába. Manuel beszerzett neki néhány térképet, tömegközlekedési tanácsokkal látta el. A csomagjait egy ismerős kávézójában hagyta és visszatérhetett tovább felfedezni a nagy várost!
Mi érzékeny búcsút vettünk egymástól és immáron ketten vághattunk neki az utolsó 1000 km-nek, amivel átléptük a körutazás 10.000. kilométerét.
Végigbillegtünk a szép Kelet-Németország területén, majd Prága, Brno, Pozsony, Győr. Zoli hazatért Pomázra, innen már csak 170 km és a Busz Balatonszőlősön parkolt éjjel! Végigcsináltuk!
Reggel hering módjára ébredve gyorsan összeszedtük magunkat. Irány Gedser kikötőváros, ahol a tervünk szerint a 11:15-ös komp indulásáig elütjük az időt. A kis faluban szomorúan tapasztaltuk, hogy semmi nincs nyitva, csak egy kis bolt, ahol nagyon dános dolgot nem sikerült fellelni. Amúgy a kis település nagyon bájos. Egyforma téglából kirakott házak sorakoznak egymás mellett, mint ha Lego városban volnánk. Kávé nélkül kellett megvárnunk a komp indulását. Eljött a nagy pillanat, beeresztettek minket a hatalmas, több emeletes komp gyomrában mintegy 107€-ért. Az útiköltség ennyibe kerül 6 méteres autóig. A hatalmas kompon van több étterem, játékterem és a nemzetközi vizeken nyitva tartó Duty Free Shop. Kihasználva a vámmentességet, mi is bevásároltunk a skandináv italkülönlegességekből. A kompon a wifi nem működött, de az 1óra 40 perc menetidő elég volt ahhoz, hogy 10. nap után újra meleg étellel kényeztessük a konzervekhez szokott gyomrunkat. És ha már megvettük a svéd keserűt, akkor a többszörös határátlépés örömére, szétcsapattuk vele az ebédet. Behajózva Rostockba, továbbra is szakadó esőben folytattuk utunkat utolsó állomásunk, Berlin felé, ahol egy jó barátom, Manuel várt bennünket.
Manuel Berlin központjában a város szívében lakik, amihez szerencsére nagyon közel sikerült parkolóhelyet találnunk. Mivel idegenvezetőnk még dolgozott, mi egy közeli olasz vendéglőbe csillapítottuk szomjunkat jó néhány sör társaságában.
Vendéglátónk megérkezésével a még csöpögő esőben roham léptékben elkezdtük bejárni a német főváros gyalogszerrel elérhető nevezetességeit. Manuel szerencsénkre nagyon jól ismeri a belvárost és az 5 órás ámokfutás alatt nagyon sok mindent tudtunk meg a városról, emberekről, épületekről, egyszóval Berlinről. Bejártuk kelet és nyugat Berlin egykori határait, láttuk a Berlini falat, Reichstagot, Brandenburgi kaput, és szinte minden olyan érdekességet, amiért egy turista Berlinbe utazik. Irigylésre méltó idegenvezetést kaptunk egy helyitől, aminél nem is remélhettünk volna jobbat!
Ugyan a tempó emberfeletti volt, és a Berlin városa is ennél többet igényelne, több esetben boltban vásárolt sörrel a kezünkben sétáltunk, ezzel is megnövelve a városnézésre szánt időt, a kocsmázás rovására. A lábunkat térdig elkoptatva, a lépcsőház melletti indiai étteremben vettük magunkhoz aranybarna altatónkat. Manuel lakásában az iroda, nappali helyiségben kaptunk alvási lehetőséget és végre édes, langyos vízzel zuhanyozhattunk!
Norvégia Északi-tengerbe nyúló, délnyugati sziklás partszakaszán van egy barátságos kis földnyelv, melyet már a viking korban is világ végeként emlegettek. A neve Verdens Ende. Megébredve az ismét vadkempingező táborunkból (a hely parkolója) elsőként jutottunk el oda, ahova utolsónak jó jönni. A tengerbe nyúló hosszanti irányú sziklákat az erózió szépen legömbölyítette. Néhol úgy néznek ki, mintha egymás mellett pihenő bálnák hátai volnának.
A sziget végén egy kis emlékmű jelzi - egy kunyhó, és a tetején egy merítőszák - a letűnt korok emlékét. A terület nagyon jó pihenőhely. Tele padokkal, grillező helyek, WC, zuhanyzó, éttermek. Otthagyva a világvégét, irány Svédország, amit egy kompúttal levágva közelítettünk meg.
Összefoglalás a norvégiai tapasztalatunkról - véleményünk
A norvégok nem élnek fényűző életet. Kirívóan nagy házat, kacsalábon forgó palotát egyet sem láttunk. A kikötőkben sem jellemzőek a nagy luxusjachtok, pedig szinte mindenkinek van hajója. A gépjárműpark nagyjából megegyezik a magyarországiéval, kivéve talán hogy kevesebb luxusautó van Norvégiában mint nálunk. Imádják a nagy amerikai kocsikat. Nagy benzintemető terepjárók, hetvenes évekbeli lenyitható tetejű Cadillacek flangálnak a városokban.
Szinte minden családi ház udvarán láttunk lakókocsit. Ebből azt szűrtük le, hogy nem szállodába mennek wellnessezni, hanem összeszedik a családot meg a kutyát és irány kempingezni! Erre az országban kifejlett infrastruktúra van. Minden faluban van legalább egy kemping. A szezon későn kezdődik, valószínű, hogy kirándulni csak a nyári hónapokat használják. Ez kifejezetten igaz lehet az északi részre. Szinte mindenki beszél angolul. Kedves, normális népség!
Svédisztánban
Sok minden nem változott, talán hogy autópályán gurulunk tovább Göteborg felé. Jó az út, a növényzet már európai, a kávé pocsék. Az első kisebb városban megállunk feltölteni a készleteket, talán nagyobb választék van, és lényegesen alacsonyabbak az árak, mint a szomszédban.
Hal, hal, hal… Mindenféle speciális ennivalót beszereztünk a surströmminggel az élen. Ő a nagyon büdös, speciálisan erjesztett fehér húsú hering. Ami tradicionális technika szerint úgy készül, hogy a földbe, a tengerhez közel ásnak egy gödröt, ide beteszik a halat és betemetik. (A régi technika szerint jó volt körbevizelni a gödröt… Az ammónia segít az erjedésben.) Majd kiásva a halat, lehet falatozni a finomságot, ami annyira büdös, hogy Németországban törvényi rendelet tiltja a beltérben való konzervnyitást. A konzerv úgy készül hogy az erjedő ha kerül bele, még nem teljesen kész állapotban, így a termelődő gázok felfújják a dobozt, akkor lesz jó! Felnyitni víz alatt, vagy egy zacskóba célszerű, mert elég jól spriccel az illatos nedű belőle. Vajaskenyérrel, vodkával az igazi! Otthon teszt!
Szakadó esőben haladunk, esélytelenül a városnézésre. Megpróbálunk egy kicsit Halmstad városban sétálni, de 15 perc múlva herezacskóig ázunk. Irány a nagy híd, Dánia! Sajnos az eső miatt Malmőt is kihagytuk, talán Koppenhágáig eláll.
A nagy híd - Oresund híd
A hatalmas dán-svéd határátkelő, összességében 17 km hosszú, egy részén fedett gigaépítmény. Malmőt és Koppenhágát köti össze, ez az egyetlen szárazföldi átjáró a két ország között. 45 euró a jegy. A hídon állandóan óriási szél fúj, de viharban előfordul hogy lezárják. Szinte forgalommentesen haladtunk át a monstrumon, nagy élmény volt! Innen lementünk a következő kompozó helyhez, mivel úgy döntöttünk hogy komppal megyünk át Rostock városába Németországba. A komp előtt a szakadó esőben újra hárman vettük birtokba a Hotel Voyager hátsó szobáját. Előtte óriás halvacsorát tartottunk, a hátsó ajtó alatt állva.
Csúnya esőfelhőkre ébredtünk reggel. Sejthető volt, hogy a tegnapi meghiúsult verőfényes hegymászásunk, ma csúfos vizibaletté fajul. Nem késlekedve gyors pakolás után megérkeztünk az alaptáborba, ahol egy hotel, étterem és egy nagy fizető parkoló várt bennünket. Leparkoltunk, majd nagy izgalommal vágtunk neki a túrának.
Az első tábla tájékoztatott bennünket, hogy a tenger fölé 604 m magasságban kiálló sziklaszirt, amelyről a legenda szerint viking uralkodók mondtak beszédet a vízen állomásozó flotta legénységének, a meghódítandó feladatunk. A túra hossza 4 km, szintkülönbség 600 m és hatalmas népszerűsége ellenére sem kiépített sétaútvonal. Nagy sziklákon ugrálva, sárban dagonyázva haladtunk felfelé a szakadó esőben. Piros "T" betűvel jelzik az útvonalat, ami helyenként elég veszélyes területeken halad. Nagyon kezdő túrázóknak megerőltető és rémisztő lehet. Mi a vágytól hajtva, bőrig ázva, erőltetett menetben hajtunk a cél felé, csak inni állunk meg a hegyi patakok, források vizéből.
Több mint egy órás menetelés után megérkeztünk a szószékre. A látvány lélegzetelállító és leírhatatlan, még így szakadó esőben is! Kézilabdapálya nagyságú sík terület a célállomás, melynek 3 oldaláról 600 méteres mélység tárul az ember szeme elé. Két spontán magömlés után fényképezkedünk. Bátorságpróbát tartunk, hogy ki mer kinézni a mindenféle biztonsági intézkedést nélkülöző feneketlen szakadékba. Még a tériszonyos Zoli is kimerészkedett a szélére egy fénykép erejéig, tudván nem mindennapi helyen jár. Az élvezkedés után elindultunk lefelé, ami semmivel sem volt egyszerűbb mint fel. Az eső addigra már alaposan feláztatta a talajt és a sáros sziklákon csúszkáltunk. Egy két mozdulatsort még talán Markó Iván is megirigyelt volna.
A kocsihoz visszaérve az alsógatyánkból is csavarni lehetett a vizet. Nyugodtan mondhatjuk, igen jól esett! Ha már így eláztunk, gondoltuk, a norvég tengeri fürdőzésünket megejtjük és három napos gúnyánkat, újra cseréljük. Egy kis falu kikötőjében találtuk meg az erre alkalmas helyet. Már úszás és stégről ugrálás is szerepelt a rövidprogramban. A 8 fokos, finom, sós víz erőt adott, hogy tovább haladhassunk Svédország felé. Egy zacskós leves elfogyasztása, és 250 km levezetése után első pihenőnk - hogy hűek legyünk a tradícióinkhoz - Norvégia legdélebbi csücskén, Kristiansand városában került sor. A szimpatikus, szép kisvárosban tett séta után a kikötőben virágzó fák között, a lenyugvó nap utolsó sugarának fényében költöttünk el szerény vacsoránkat. Mivel itt is munkaszüneti nap pünkösdhétfő, így áruházat ezen a napon sem találtunk nyitva, így az elemózsiás kosarunk alján talált maradékokat emésztettük fel.
Reggel, kis fenyőfával és kisszékkel jelzett pihenőhelyünkön megébredve olvastuk el először a házirend táblát, ahol elég egyértelműen ki volt írva, hogy a pihenőhely nem kemping, sem kocsiban, sem sátorban nem lehet itt aludni. Hát most már mindegy! Senki nem veheti el tőlünk az álmunkat!
Viszonylag korán, 10 óra előtt érkeztünk Bergen városába. A belvárosban egy kórház parkolójában találtunk „ingyenes” helyet az öreg amerikainak.
Innen a városközpont irányába indulva, síri csend és hullaszag. Rövid nyomozásunk során rájöttünk, az úton-útfélen elszórt üres üvegekből és nagy mennyiségű szemétből, hogy a szombat esti buliból, még nem ébredt fel a város. Átsétálva a belvároson alig találkoztunk emberrel, annak ellenére, hogy 26 C fok van és hétágra süt a nap. Közeledve a parthoz, megtaláltuk a Hanza negyedet.
Szűk sikátorokban, egymás hegyén-hátán a jópofa faházak. Nincs két egyforma, mégis egységes stílust alkotnak. (nagyon tetszik). Az útikönyvünkben olvastak alapján első célpontnak Bergen tengeri akváriumát választottuk. A könyv szerint Európa második legnagyobb ilyen helye. Szerintünk ez nem igaz. A nyolcezer forintos belépő( /fő) ellenértékéért mi egy kicsit többre számítottunk. Fókák, pingvinek, kígyók, rákok és természetesen tengeri halak.
Innen irány a már nagyon várt halpiac, ahol dél körül már elég komoly turistatömeg gomolygott. Találomra válogatva ettünk pár falatot a tenger gyümölcseiből, ami sajnálatunkra már abszolút turista látványosság, mintsem tradicionális halpiac. Utazásunk során itt hallottunk először magyar hangokat, de mire észbe kaptunk, már eltűntek a tömegben. A kikötő másik oldalán végigjártuk a világörökség részét képző Hanza kereskedőházakat. A fa épületek falai nem párhuzamosak, mint ha össze akarnának dőlni de nagyon jól megtartják egymást. Szép látvány. Végigjárva a várost, templomokat, erődöt, parkokat, azt szűrtük le, hogy ellentétben az általunk megtekintett norvég városokhoz képest, Bergenben sok a látnivaló, köszönhetően a Hanza városokra jellemző gazdagságnak. Sajnos a múzeumok, amiket kinéztünk, zárva voltak.
Délutánra az egész város felpezsdült. Minden talpalatnyi földet elfoglalta a város népe, hogy magába szívja a nap éltető erejét. A parkokban az emberek a fűben heverésztek, napoztak, olvastak, söröztek. Mi is kedvet kaptunk hozzá, hogy az őslakókkal a parkban relaxálva elfogyasszunk egy doboz sört, s hogy szín izom felsőtestünk piríttassuk vörösre a norvég nappal. A terv jó, na de újabb megoldhatatlan problémába ütközünk. Nem elég, hogy drága viking barátaink, aranyárban mérik a számunkra oly kívánatos aranyszínű nedűt, ráadásul a boltokban este 9 után és ünnepnapokon nem kaphatunk. Duzzogva vettük tudomásul, ha rajtuk múlik, szomjan döglünk. Egy 0,33-as szénsavmentes ásványvizet osztva 3 felé csillapítottuk szomjunkat, majd elindultunk a híres sziklaképződmény, Preikestolen felé, hogy majd ott utolsó tisztességes magyar vitézünk, egyetlen vörösborunk nyakából, kihúzzuk a dugót. Két komp és kétszáz kilométer választott el, hogy vágyunk beteljesüljön.
Útközben kiderült, hogy Oleg repjegyfoglalását visszadobta a jegyiroda, így egy órás kényszerpihenőre ítéltettünk, amivel az esti sziklamászás a sötétedés miatt nem valósulhatott meg. A célunktól 5 kilométerre találtunk egy gyönyörű panorámás pihenőhelyet, ahol elfogyasztottuk vacsoránkat és a hőn áhított vörösbort és alvás.
Reggel szép időben ébredtünk a pihenőhelyen, ahol mint kiderült, nem szabad kempingezni. Ki is van írva minden nyelven - erre érdemes figyelni - mert bünti lehet érte, több mint a sátorpénz a kijelölt helyen, amiből nagyon sok van. Az árakat nem tudjuk, de majd megnézem.
A térképre nézve láttam, hogy nagy hágók és hegyek-völgyek következnek, de már a főútról letérve szembesültünk vele, hogy nem lesz egyszerű a következő szakasz. Egy még keskenyebb út, rengeteg kanyar, 1000 méteres hágók, de a tűző napsütésben élveztem a kanyargást és a hegyekben a gyönyörű időt. Több helyen megálltunk és fotóztunk, aztán egyszer csak…
Az előttünk átívelő hídon át leszakadó lavinát figyelhettünk meg. Eltorlaszolta az utat, leszakította a szalagkorlátot és a híd alatti rést betömte hóval. Így a víz mindenhol folyik - kivéve a híd alatt... Stop. Egyre többen állunk, senki nem tud semmit. A kerülőút 300 km. Az idő szép, napozunk és várjuk a felmentő sereget. A sereg egy homlokrakodó formájában egy óra múlva megérkezett.
Fejvakarás után a mi oldalunkról kimarkolt egy-két köbmétert, és így a víz egy része elkezdett felénk hömpölyögni jó 20 cm magasan - épphogy be tudtunk ugrani a kocsiba. A markolót leállítva bemászott a hókupac közepére és elég csúnyán nézett lefelé, majd a lavina másik irányába távozott.
Közben a nép gyülekezett, jöttek az osztrák fiatalok, akikkel bandáztunk, de semmi infót nem kaptunk, hogy mi lészen a hókupaccal. A ragyogó napsütésben az emberek kifeküdtek a pokrócaikra a kocsik tetejére, nem igazán idegeskedtek hogy hogyan tovább. A másik oldalról is megérkezvén egy veterán korú sárga gépezet, ott is harapott egy-kettőt a hóba, majd megállította a járművet, visszajött hozzánk és a közben megérkező sárga teherautós útkaparó cég embereihez, majd fejcsóválva nézegették a túloldalon megrepedt hidat.
A mellettünk parkoló idősebb norvég bácsi jött hozzánk és szólt, hogy a döntés: lezárás! Vissza kell menni, megrepedt a híd a túlsó oldalon, nem biztonságos, nem lehet letakarítani és átmenni sem lehet ma már biztosan, de lehet holnap se...
Nagy örömmel nekiindultunk vissza a hágóról lefelé az első városig. Ott találtunk egy kerülőutat, ami szintén hágó, de ez egy alsóbbrendű út, így legalább izgalmasabb kicsit. Egy szűk úton kezdtük újra a déli irányú átkelést. Hatalmas élmény volt a közel 1000 méter magasban lévő hágón kacskaringózni a 20 fokban, befagyott tavak, szűk alagutak, kis menedékházak között következő célunk, Bergen városa felé.
A hegyeket elhagyva kiérkeztünk a tengerhez közeli részhez, ahol így 2 komp átkelésére volt szükség hogy eljussunk a városba. Már több alkalommal volt szerencsénk kompolni. Nagyon egyszerűen és gyorsan lehet haladni (mivel más lehetőség nincs mindenki ezzel jár).
Nagy, kétszintes kompok járnak, rengeteg autó befér. Szépen sorban állnak, nincs tolakodás, a jegyet a felszálláskor kell fizetni (jó a bankkártya) aztán a kompon, kiszállva a kocsiból van bár - habár sör nincs... A 20 km-ért kb. 10.000 Ft 3 fő és a kocsi, ezt nem érzem túl soknak. Késő estig járnak szinte minden vonalon, alig kellett várnunk eddig. Éjjel aztán az út szélén kinyitottuk a Voyager Hotelt.
Reggel 17 fok, 7 órakor izzadunk a buszban mint k***. Ablakot kell nyitni, ami több szempontot figyelembe véve igen áldásos hatással van a bent alvókra...
Mo i Rana szintén új város, semmi izgalom, egy szép szobor a fjord vizében. Tovább délnek! A következő cél a Lakfoss vízesés. Az úttól párszáz méterre hatalmas víztömeg, gyönyörű. A napsütésben úgy döntünk itt ebédelünk. A panoráma étterem a vízeséssel szembeni pad, a menü „szalonnás-kolbászos-hagymás-tojás“. A vízesés felett van egy étterem és ajándékbolt, ahol az ablakokból van a legjobb kilátás, de nekünk jó a mi kis camping szettel készített meleg ételünk - így 4 nap után.
A délnek vezető út, már nem a tengerparton, hanem a hegyek között vezet az első nagyvárosba. Útközben a szikrázó napsütésben rengeteg vízesés egymás hegyén-hátán, a hegyekről olvadó hó ebben a jó időben megduzzasztja mindet.
A nagyobb városokban mindenki ünnepel, Norvégiában május 17. (kérdéseink alapján) a mi március 15.-ünknek felel meg: mindenki kokárdával, zászlókkal sétál népviseletben, zenekar, majális. A genetikailag túlpigmentált egyedek lufit és más magasan kvalifikált bóvlikat próbálnak elsózni a sétáló tömegre. Minden nagyobb településen ágyúlövésekkel jelzik az ünnep kezdetét, és nyakig érő szeméttel, részeg vikingekkel, eső-kelő fiatalokkal a végét.
Észak-Norvégia vége
Egy nagy út felett átívelő tábla jelzi, hogy elhagytuk az észak-norvég területet, és beértünk középföldére, ahol már egyre több troll lakik. A shoppok tele vannak a gnómforma fa figurákkal, akik a legenda szerint az erdőkben élnek.
A rendszer hirtelen megváltozik, szántóföldek, lovak, kecskék, zöld fű jelenik meg a zuzmók helyett. Ha nem látnám a házakat, azt hinném az Alpokban kocsikázom. Az út nem sokkal jobb, és rengeteg alagút vezet át a nagyobb hegyeken, de mi pihenés nélkül száguldunk kiszemelt városunk felé.
A város előtt több helyen figyelemfelhívó táblák, hogy fizetős az autópálya, de kapuk sehol, matrica se kiírva - nem értjük. Az egyik táblán aztán megleljük a megoldást: itt a rendszám alapján működik a rendszer, vagy regisztrálni kell, és a bankkártyáról automatikusan vonják a díjakat, vagy küldenek csekket később a címedre - mi ez utóbbit választjuk, hátha nem ér ide! Nincs bírság ha nem regisztrálsz, csak ha küldik a csekket és nem fizetsz! Nem vészesen drága 40 NOK 1600 Ft. Kb. 50 km az első szakaszon, de az út semmivel se jobb, néha 2x2 sávos, de leginkább 1 oda, egy vissza, csak középen el van kerítve. Szóval nem az a tipikus német highway.
Trondheim
Az első nagyobb város ami nagyon tetszett nekünk! Történelem a útikönyvekben (itt már van)! Királyi város 1000 éves történelemmel. Szent Olaf király itt uralkodott és lett eltemetve a Dómban. Mi az ünnep napján este érkezünk, a belváros lezárva, mindenhol a buli maradványai, de a város nagyon bejön mindegyikőnknek! A városon átfolyó Nid folyó mellett cölöpökön álló házak, hatalmas gyönyörű gótikus dóm, erőd, fából készült királyi nyári palota, szóval van látnivaló gazdagon! Az éttermek, parkok tele emberekkel, mindenki örül a 20 fokos melegnek. Turistát nem nagyon láttunk, és többen szóba elegyednek velünk, ahogy látják nálunk a fényképezőt, útikönyvet - s nagyon örülnek a magyaroknak. Végre egy jót városnéztünk!
Itt még indulás előtt lesz ami lesz alapon, azt gondoltam iszom egy sört a barátaimmal ebben a szép városban, igazán megér ennyit (4000 Ft/korsó), de ha már ezt sem tehetjük meg, akkor minek jöttünk el?
Kisöndörödve a városból egy pihenő helyen vacsora, alvás.
Reggel összeszedtük magunkat egy forrásban megfürödve és délre eljutottunk Narvik városba. Ez egy nagyobb kikötőváros, a legnagyobb vasérc forgalommal. Nem zavaró az ipari rész, nincs nagy kosz, és jól el van különítve a várostól. Ahogy az eddigi városokban, itt sincs sok látnivaló, ezek nem történelmi helyek, szinte minden új, hamar körbe lehet járni őket. Egy szebb templomot találunk, de be volt zárva. Kávéztunk, interneteztünk, a nem vezető pozícióban lévők megittak egy sört - 3000 Ft, az olcsóbbikból.
A következő célpontunk Mo i Rana felé eljutni. A már nem tengerparti út tele van alagutakkal, hegyi szakaszokkal, vízesésekkel, gyönyörű tavak, folyók, patakok - igazi természet - szerelem első látásra!
Az utak keskenyek, 6 méter, az alagutak 5,5 méter szélesek, és az út tulajdonképpen végig szerpentin. Szemben kamionok és lakókocsik, szóval aki ide tervezi a menetet ne kezdő jogosítvánnyal, tériszonnyal, és mindenképp jól felkészített autóval tegye! Több helyen hatalmas szél is segíti az autózót a szűk hidakon, alagutakból kijövet meglepetés várható! 500-600 km-t megtenni egy nap kemény meló, főleg ha még komp, esetleg egy kis dugó adódik, a 6-7 kilométeres alagutakban nem igen van félreálló, ha valaki bent ledöglik, vagy valami baj van, vége a világnak, kerülőút nincs.
Nincs nagy forgalom, de ez köszönhető a szezonon kívüli látogatásunknak. Június 1. itt a kezdés ideje. Néha egy-egy kamion versenybe kezd, és a nagy vassal 100-zal,110-zel is sedernek lefele az elöl agyoncsövezett, (rénszarvas elütése esetére) monstrumokkal. Az alagutak nagyon furcsák európai szemmel, nagyon szűk, szikla falú. Nincs kibetonozva a fala, olyan mintha egy régi természetes barlangban lennénk, és kanyarok is vannak benne, sőt sok helyen nem tiltott az előzés sem egy ilyen csőben.
Mo i Rana előtt elérjük az északi sarkkört, innen újra lesz nappal és éjszaka – elvileg. Az idő egyre javul, helyenként már 15 fok is volt, ez nagyon jó jel! Ugyan a polár kocsma 700m magasban, egy hágón van, ahol 2 fok van épp, még az északi sarkkörön túl.
Megállunk a félgömb alakú hatalmas vendéglátóhelyen, de a nyitva táblák ellenére igencsak be van zárva, így külső körátlépő ceremóniát ejtünk (pálinka). Körbenézünk, 2 méteres hó van, így nem minden látszik. A teljesen kopár fennsíkon sok kőből rakott gúla, amit az itt átlépő turisták raktak, 3-4 emlékmű, katonaiak és ugye a határvonalat jelző földgömbszerűek.
Fotózkodunk, majd irány a normális világ! Az éjszakát egy gleccser mellet szerettük volna eltölteni Osterdalsisen-nél, ahol a Svartisen gleccserhez szeretnénk reggel eljutni. Mo i Rana előtt 10 km-rel van a leágazó, innen 20 km az egysávos út. A 20 km alatt a hőmérséklet 14-ről 0 fok lesz, és a végén egy hatalmas hótorlasz: nyitás május 26! Éjjel 1 órakor kellően feszülten és fáradtan nem jó hír ez. Mindenhol kerestük a neten a helyről az információt, de ezt nem találtuk.
Mivel nem kívántunk jégszoborrá fagyni visszakocsikáztunk a mediterrán éghajlatba, és egy zárt kemping területén estünk össze. Előtte még találkoztunk egy nagy jávorszarvassal az út szélén, akit a megálló kocsi nem igazán zavart. Én megpróbáltam kiszállni, hogy a félhomályban lefotózzam, de úgy látszik rám már haragudott, és elosont a fenyvesbe.
