Akula túra

Aki elszánt, és autóval szeretné ezt megtenni eme szép országba, a következő segítséget adnám:

Mindenek előtt vízumot kell beszerezni. Ezt lehet a nagykövetségen, de aki nem akar a bürokrácia szifiliszében elpatkolni, annak ajánlanám, hogy egy utazási irodával csináltassa (a követségen elég kekecek, és bármi kis hiba esetén újra kell csinálni mindent, ami idő és pénz). Esetemben a Russervice jól bevált, minden megoldást segítő cég, a követségtől két háznyira, az Orosz Kultúra házában, az Andrássy úton. Jelen helyzetben nekünk üzleti vízum kellett, kétszeri belépés, 14 napnál hosszabb tartózkodás.

Szükséges turista vízumnál:

• - a foglalás legyen kifizetve ahová mész! Szálláshely voucher, a booking.com-ost elfogadják, amivel aztán tudsz trükközni, mert lemondhatod ha nem úgy foglaltál, és utána már senkit nem érdekel hogy hol aludtál.
• - utasbiztosítás. Ez a legtöbb bankkártyához jár, de kell róla egy igazolás hogy jó Oroszországban.
• - útlevél szabad oldallal, még min. 6 hónapig jó kell hogy legyen.
• - fényképes igazolvány
• - vízumkérő lap, melyet már csak a nagykövetség honlapján lehet online kitölteni! Csak orosz és angol nyelven van és sok kérdés van feltéve.

A Russervice-s hölgyek mindenben segítenek, leadják, visszahozzák, kb. 5.000 Ft ellenében. A vízum kb.11.000 Ft.

A határátkeléshez csak ezek után fogjunk hozzá! Az autó zöldkártyája is kell! Biztosítás!

A határon ki kell töltögetni két dokumentumot (ez már lényegesen egyszerűbb mint eddig volt). Ezeket majd megpróbálom ide mellékelni, akár előre is meg lehet csinálni, és akkor nem kell vele ott bajlódni! A deklaraciát csak a sofőrnek kell kitölteni, két példányban, van ahol angol vagy német nyelvű is van.

És megy mint a karikacsapás!

Tehát a 0.00 és 1.00 közé ígért behívást szépen betartották, kb. 0.30-kor megláttuk a rendszámunkat a táblán, ahogy az előzőektől láttuk, mi is odaálltunk a kis bungihoz. Újabb 3 Euró leszurkolása után újabb cetli, majd irány a város közepe! A sorban állt 10-15 autó, nagyobb szüneteket hagyva egymás között, amiből arra következtettem, hogy még így is trükköznek a sorban állással, és aki előbb jött, beengedi a barátait maga elé a csepészklubból, ezért a következő hadicsellel minden résbe megpróbáltam beállni. Ezzel persze kivívtam magamnak a helyi erők unszimpátiáját, azonnal lezárták a helyet nehogy beférjek, de így legalább nem állt elém senki. Egy óra után bejutottunk a határra.

Észt oldalon normál vizsgálat, nem kezdték el bolygatni a kuplerájt a hátsó részben. Orosz oldal: alig van jármű, ez a sorozás segít. Itt sem akadékoskodnak semmivel, már előre kitöltöttem a „Passazsirszkaja deklaracia” papírt és a migrációs kártyát. Pikk-pakk, egy óra alatt kész minden és újra szabad lábon orosz álom. Ivangorod néven Narva város másik felében, egy főtéri parkolóban, a hotel mellett találtuk meg szálláshelyünket, kb. helyi idő szerint 3:15 kor. Nem kellett altató.

Reggel 8-kor már talpon, irány a Szent Péter vára! Oleggal SMS-ben letisztáztuk a találkozási címet, melyet a navi 10:30-ra jelzett. Útközben kávé, tankolás, majd tovább az orosz átlagos helyzethez képest jobb utakon. A várost megközelítve Oleg új célt adott, "Jroslav Hasek ulitsa". Akárhogy kerestem a nagy Cseh írónkat - minden formában megpróbáltam beírni a nevét a naviba - de nem. Jön a térképes megoldás: „Gashenka ulitsa Yaroslava”. Na így nem próbáltam... Meg is találtam a Svejk szobrot az utca elején. A peterburgi körgyűrű fizetős! Nem is olcsó: kis szakasz kb. 10 km, 30 rubel. 10:45-re ott voltunk. Oleg boldogan üdvözölt bennünket egy hatalmas lakótelep közepén. Welcome drinknek egy-két pálinka és irány a város - gondoltuk mi, de a liftben rekedtünk.

Egy jó orosz lakótelepi liftnél nincs is jobb kocsma. 1 m2, három fő. A csengető gombbal szépen tudtunk zenélni magunknak, de ezek kívül semmire nem jó. Pár ember kérdezte mit csinálunk bent, de nem segítettek.  Találtunk a lift falán egy félig lekopott papírcetlin egy telefonszámot, amit Oleg felhívott. Jó hogy volt térerő! A liftszerviz volt, közölték fél óra kb. és jön a szerelő. Közben mi megfőttünk bent, de kis rést tudtam nyitni a bicskámmal, hogy valami levegő jöjjön be.

Reggelre a szél elállt, verőfényes napsütésben ébredtünk, helyi idő szerint reggel 8-körül. Okosan nyugat felé fordultunk az autó hátuljával, hogy a reggeli nap ne egyből a fejünket süsse.

Zoli a friss észt tojásból nekilátott szalonnás rántottát rittyenteni, én a nehezen kelés után nekiindultam meghódítani a Finn-öböl vizét. Szép, tiszta víz a part mentén és lassan mélyül, érzetre lehet kb. 5-6 fokos, de a tűző nap sokat segít leküzdeni a fagyoskodást. Társam szuper szuperbio fürdőszerével behabosítom magam és megtisztulva esek neki a meleg reggelinek. Zoli elmosogatott és ő is lemosta magáról a kétnapos út porát.

Talán Tallin

A belvárost könnyen megtaláltuk, leparkoltunk és irány a szépnek ígérkező belváros! Az óvárost várfal veszi körül, gyönyörűen felújított, csodaszép épületek sokasága. Nagyon megnéznivaló! Kulturált, rendes, tele étteremmel, kávézóval és hatalmas területen fekszik. Jópár óra körbejárni mindent, de az egész terület autómentes. Kis piacok, régi öltözetben várfalon rohangáló, vívó vitézek. Nagyon csillagos ötös!

A kikötőbe tett séta közben is csak azt tudom mondani, hogy az észtek vezetnek! Szép modern épületek sorban, semmi hiba. Délután 4 óra körül továbbálltunk az utolsó észt város, az innen 200 km-re keletre lévő Narva városa felé, ami egyben a határátkelő újra Oroszországba.

Útközben

A térképen piros ponttal meg volt jelölve egy Ehalkivi nevű pont az utunktól kb. 20km-re. Nem tudtuk mi az, de nézzük meg! A tengerbe nyúló kis kiszögelés látszott a térképen, földút vezet oda. Táblák is jelölik szépen, de ahogy megérkezünk, elsőre nem tudtuk mi van. Egy füves placc, két szétdőlt épület a semmi közepén. Aztán találtunk egy táblát, amin láttuk hogy itt van Észtország legnagyobb kavicsa. Ezen a tengerparti részen nagyon sok kis félsziget van ahol régen a világítótornyok jelezték a partot az erre közlekedő hajóknak. Csodaszép partszakasz! Egyik félszigetre kimentünk, a végén egy kereszt volt, ami a világvégét jelölte.

Tovább keletre. A part mentén újabb piros pötty. Valaste juga. Egy vízesés, ami a kis patak vizét jó 20 méter magasból a tenger szintjére zubogtatja. Gyönyörű. Van egy kilátó építve, amin ki lehetne menni szembe a zuhataggal, de ez le van szakadva. Valószínűleg az omló partfal áldozata lett. A vízeséstől fél percre kis kemping, kávézó és internet. Kicsit maradtunk.

Narva, várva várt Narva - újabb határtortúra

A város központjába érve megláttunk egy várat, gondoltuk ez a centrum. Ott megálltunk és utolsó erőt merítettünk az átlépéshez. A várfal előtt határ sorompó. Az interneten olvastam, hogy a város egyik fele észt a másik orosz, amit Ivangorodnak hívnak. Ezek szerint a központban a határ. A kapu őrzője visszaküld bennünket a város elején lévő határregisztrációs állomásra, ahol egy ablaknál kapunk egy cetlit - természetesen hülyén nézés és kérdezősködés, hogy mi a szarnak megyünk mi oda kocsival (Persze infó csak orosz és litván nyelven). Be kell állni itt a regisztrációs udvarban egy sorba, ahol nagy táblán futnak a rendszámok. Úgy értettem, hogy ha látom az enyémet, mehetek a kijárat melletti kis bódéba, ott újra fizetni kell valamit, és akkor mehetek vissza a határra. A cetlire, amit kaptunk 0.00 van írva, ezt nem értettem és megkérdeztem a mellettem parkoló szimpatikus orosz fiatalembertől, hogy ez mi? Nagy örömömre elmondta, hogy kb. akkor kerülünk sorra... Addig mehetek a kocsmába vagy ahova akarok! Úgyhogy jelenleg itt ülünk a sorban, várva a nyerő számunkat és írva a regényünket!

www.balatonbaikal.com -> Akula túra -> Fényképalbumok az egyes napokhoz!

A rigai reggeli rágás után délután még csavarogtunk a városban kicsit, de kivetni valót így sem találtunk benne. A szép időre való tekintettel úgy döntöttünk, elindulunk Észtország felé, és - jutunk ameddig jutunk alapon - billegünk kisbuszunk bőrülésében jó másnaposan (Zoli mondjuk nem mert még reggel visszasüllyedt a tegnapi delíriumba, és jól érzi magát). A vezetés örömteli élménye így nekem maradt.

Észtnél vagyunk!

A legészakibb Balti államba érve konstatálnom kellett, hogy ők vannak a legjobb gazdasági helyzetben. Minden szép, az utak rendben, a faluk rendezettek. Ez ugyan csak az én személyes véleményem, de a sorrend talán Lettország, Litvánia, Észtország - eddigi látogatásaim alapján. Ugyan az észteknél még csak először utazom, de meggyőztek! A nyelv és az írás nagyon hasonlít a finnekéhez, és talán a rend és fegyelem is a skandináv módi szerint van.

Az országot délről északra átautózzuk. Ugyan nem autópálya, de kiváló minőségű, két sávos út, szinte zéró forgalom. Én fáradtan nyomom a gázt (vagy a tempomat gombját). Elszántam magam, hogy felmegyünk Tallin közelébe és valahol a Finn-öböl partján keresünk egy tengerparti lakhelyet.

Szépen ment minden, az utolsó kis városban bevásároltunk: füstölt hal, kaviár, fekete kenyér (nagyon finom!), tojás…

Tallintól 30 km-re nyugatra egy kis öbölben gyönyörű parti területet foglaltunk el 20 méterre a hatalmas hullámoktól, ugyanis üvöltő szél fújt, amit a kiteboardosok nagyon szerettek. Sokan űzik ezt a sportot itt. Egy papírsárkányhoz hasonló eszközzel mennek, amit két kézzel fogva irányítanak, és egy wakeboard (vizisnowboard) deszkával húzatják magukat a vízen. Egy nagyobb hullámról akár 20-30 métereket is repülnek!

Mi ma a sporttevékenységet hanyagolva, megvacsoráztunk és a busz ablakából megnéztük a naplementét. Kb. este 10-kor történik mindez, itt már több mint 2000 km-re kis hazánktól északra. A nap eltűnése után is nappali világos volt, de mit sem számított ez nekünk, horkoltunk szépen.

A reggeli ébredés kb. 8 órakor (local time) a busz belterében terjengő brutális parfüm illat leírhatatlan - ablak le! Összeszedtük magunkat és irány a város, most nappal is megnézzük! Nagyon szép, a belvárosi régi negyed a világörökség része, gyönyörű, sok turista, de elviselhető, nem túl zsúfolt. „Nagyon érdemes megnézni típusú hely” besorolásúnak minősítettem.

Litvániához tartozik a sziget északi fele, ahol gyönyörűen rendezett kis települések, vitorlás kikötők, csodálatos parkok és valódi világörökség fogadott bennünket - tehát aki nem kedveli az extrém kiruccanásokat elég ha a sziget északi felét látogatja meg!

Kb. 40 km-es a sziget, az északi végén a komp. Mivel fél a sziget, így itt egy kb. 500 méteres rés van a szárazföld és a nyelv között, ezen keresztül bonyolódik az öböl hajóforgalma ami nem csekély. Sajnos későn vettük észre, hogy a múzeum a sziget csücskén van a komptól még 2 km-re északra. Ezt a múzeumot mindenképp meg akartam nézni, sok szépet olvastam róla, delfinárium, stb, mindez  egy régi erődben, amit szépen felújítottak. Így kiálltunk a sorból és felmentünk északabbra ahol hamar megtaláltuk a szépen rendezett erődítményt.

Az idő szűkös volt (már 5 óra volt ekkor) sietve vettünk jegyet és rohantunk a tengeri múzeumba, ami egy hatalmas sokszögletű épület ahol számtalan akváriumban mutatják be a Baltikum élővilágát. Halak, fókák, pingvinek, rozmár, stb. Érdemes megnézni! Sajnos nagy bánatunkra a delfinárium zárva volt, táblát sem találtunk hogy miért és meddig...

A kompozás érdekes volt, nem kellett fizetni. Ami lehetséges, hogy a viteldíj a határon fizetett „belépőben” volt rendezve. Innen továbbra is észak felé haladtunk tovább, Liepaja város felé, ami ha tetszik, ott alszunk. Kb 100 km autózással beérkeztünk a kívülről szépnek éppenséggel nem tűnő városkába egy jónak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető úton.

Inkább egy Riga

Mivel nem nyert meg minket a kisváros, egy szombat esti lázas sörözés reményében tovább mentünk a főváros felé. A város szélén halkonzerv, ubikonzervvel a menünk. További 200 km után beérkeztünk a Lett fővárosba.

Az esti mozgalmas élet és a rendezett körülmények felettébb nyugtatóan hatottak ránk, és ezt megsokszoroztuk a belváros kocsmáiban elfogyasztott Riga Black Balzsam áldásos hatásával (ez egy keserű likőr, hasonlít az unikumhoz, a helyiek nagyon szeretik). A hatalmas meditációs konferencia reggel 4-re ért véget, utána bódultam feküdtünk le a Hotel Radisson SAS - melletti kis utcában…

Reggel ébredés 8 óra körül a Parti sétány 143-ban. Szép napsütésben 6 fok - de az legalább pluszban! De hát amit elhatároztunk az meg kell tenni!

Irány a Balti tenger, azaz Balti-more amoore! Pálinka fertőtlenítő után én kezdtem a locsipocsipancsit. Pucérra vetkőztem, majd be a sós vízbe! Volt már rosszabb is! Pár perc tisztálkodás után kisétáltam a homokos partra és a napsütésben szárítottam hab testem, miközben Zoli üvöltve rohant be a vízbe (ettől nem lett semmivel se jobb). A reggeli piperézkedés után elpakoltunk, és felkészültünk a nyugati part meghódítására (kb. 300 méter, a sziget túloldala). Egy perces kocsikázás után már oda is értünk. Találtunk egy Plázs nevű helyet ahol tengerparti kiülős wifis terasz várt minket. Beültünk. Ugyan 11-kor nyitott a kocsma, de nekünk jó volt a gázrezsó és a kotyogós kávéfőző is! Én írtam, küldtem a képeket, kávé és a gyönyörű kilátás! Fenomenális élmény volt!

Innen tovább a homokdűnén észak felé. A félsziget csodás látnivaló aki teheti és erre jár, nézze meg! Egy múzeumban megálltunk, ahol a a Kúr földnyelv története volt bemutatva, lényege hogy 1900 körül  elkezdtek egy speciális fa fonatot készíteni a földre. Kb. fél méteres kockákat csináltak vízszintesen összefűzve ágakkal, mintha dobozokat raknánk egymás mellé, nagyon sokat. A homok így belement a kockákba, de a szél nem tudta kifújni belőle, s így nem vándorolt tovább a dűne. Ez volt a stabilizáció, ezzel a programmal sikerült megállítani az állandóan vándorló szigetet és növényekkel beültetni.

Innen indultuk a határátkelőre, közben kis pofon: az egyik tengerparti strandon egy mezítelenre vetkőzött leányt láttunk úszkálni – szóval nem csak mi vagyunk hülyék!

A határ könnyen ment, nem volt csempész forgalom, be kellett fizetni kb. 2000 Ft-ot a zöld kasszába (valószínűleg ebből üzemel komp, és ebből tartják rendben a szigetet).

A borderkrossz után egy kis kisüsti szilva pálinkával koszorúztuk meg a feladat abszolválását a rettenet állapotú aszfaltnak közel sem nevezhető krosszpályán. Cél Kaliningrád, még 45 km. A város felé hatalmas dugóban araszoltunk, benzinkutat és látványosságokat keresve, és Zoltán kérésére egy külvárosi piacon tettük meg első megállónkat.

A város lepattant, zűrzavar és nem bizalomgerjesztő semmilyen szempontból sem. A piacon a biztonsági ember letámadta Zolit, hogy azonnal törölje ki a képeket amit ott készített, és végig a nyomukban volt, figyelte mit tesz a két gyanús külföldi nagy hátizsákkal, mi bosszúból alaposan be reggeli ebédeltünk egy kis büfében, és kenyeret vételeztünk. A belváros felé haladva a feltételezett központ mellett észre vettem a városon átfolyó csatornán egy tengeralattjárót! Leparkoltunk és irány a nagy vas, én minden áron be akarok mászni egy ilyen csodába. Hatalmas szerencsénk volt, mert egy időszakos kiállítás van a Kaliningrádi régi kikötőben, így idegenvezetéssel végigmehettünk a tengeralattjárón, egy másik nagy óceánjárón, valamint láthattuk az első törpe tengeralattjárót élőben ami a Bajkál tó fenekére először merült le.

A kikötőben állomásozott az Orosz flotta űrirányító hajója a Viktor Pacaev Kozmonavt, amit láthattunk működés közben a parton, nagyon sok más vízi csodával, torpedókkal, vízibombákkal, és régi tengeri harci eszközökkel is barátkozhattunk. Már megérte!

A lengyel határ hamar lezajlott, és az orosz határon is alig tobzódott néhány régi VW Passat (a tipikus benzincsempész autó), itt ugyanis az orosz oldalon feleannyiba kerül az üzemanyag mint Európában, ezért sokan választják ezt a szakmát, ahogy azt előző orosz határátlépéseinken már tapasztaltunk. Előreengedtek bennünket, és segítőkészen kezeltek az első ablaknál, szépen gördülékenyen ment minden, egy civil ruhás férfi adott német nyelvű vámadatlapot, amit kisebb hibákkal sikerült kitölteni, pecsét, és már látótávolságra az nagy orosz föld! Az utolsó ablakban minden papírunkat magához vette az előbb német iratokat adó férfi és kérte menjünk utána, vizsgálatra a hangárba. (kezdődik...)

Láttam hogy nézi a kutyás képet ami a műszerfalon van és kérdezett valamit amire én azt gondoltam azt kérdi, hogy itt van-e a kutya? Én mondom nem, ő erre néz rám értetlenül és magyaráz amiből rájövök, hogy ő akar kutyát tenni a kocsiba, kábítószerkeresőt, erre én nevetek és mondom neki persze mehet.

Beállunk egy hangárba ahol egy nagyon szigorúan néző tiszt kezd el nekünk parancsolgatni kiabál, és mutogat mit hová tegyünk ki, mit nyissunk ki, és kérdez minden csomagról, igencsak lekezelő stílusban. Majd érkezik a drogdog, ekkor már négyen szedik a kocsit darabokra, és kérdeznek mindent, a kocsi motorterében elhelyezett zokniba csomagolt kutyaszőr teljes káoszt okoz, nem értik. Én próbálom elmagyarázni, hogy nyestriasztó funkciót lát el ez a kis csomag, ők ezt egyértelműen kutya megtévesztésére szánt csempésztrükknek vették. Innen szigorodott az eddig sem baráti beszélgetés, HOL A DROG? Én hiába mondom, hogy csak pálinka van nálunk, mi ezt használjuk. A kutya fél órán át jött ment a kocsiban, de Zoli sátrán kívül még a kolbászra sem vetett szemet. A sátrat indulás előtt Zoliék kutyája oldalba pisilte, ez nagy hiba volt. A sátrat szétszedették velünk, és alaposan átnézték, hiába mondtam, hogy csak kutya lakott benne, és miután kibontottuk úgy döntöttünk sátrat is verünk eme szép helyen, mert nem igazán akarnak elengedni minket. A gyógyszereket amik Zoli dobozában voltak alaposan mintavételezték, a kolbász és szalonna állományunkat is megszondázták, de sehol semmi amfetamin. Alapos kihallgatás után nagyot csalódva kifinomult szimatukban visszapakoltattak velünk a kocsiba, s miután meghallották útitervünket felemelt szemöldökkel néztek utánunk ahogy belépünk a Föderációba.